Részletes túraprogram (2013.06.21 – 06.24)

Kedves RenBikeTour résztvevő!

Nyakunkon a túra, ezért ígéretünknek megfelelően szeretnénk a túrával kapcsolatban néhány fontosabb információt megosztani.

A szálláshelyek és a túra útvonala változatlan.

Balatonfüred – Gyenesdiás – Balatonboglár – Siófok – Balatonfüred

1 nap: Balatonfüred – Gyenesdiás 62 km

2 nap: Gyenesdiás – Keszthely – Balatonboglár 51 km

3 nap: Balatonboglár – Siófok – Balatonvilágos 55 km

4 nap: Balatonvilágos – Balatonfüred 42 km

Sajnos a városban éppen zajló párhuzamos rendezvények miatt a Tagore sétány 06.21-én le van zárva, ezért kénytelenek voltunk áttenni az indulási helyszínt.

Gyülekező 9 órától a Balatonfüredi Kemping bejáratával szembeni SPAR parkolóban! Itt javasoljuk átrakni a szükséges csomagokat a szállítóautókba! A kemping vezetőségével történt megegyezés alapján az autókat a kemping őrzött parkolójában hagyhatjuk, a SPAR parkolóból együtt tudjuk majd bevinni az általuk kijelölt helyre.

A túra 2013.06.21-én 11 órakor indul a Balatonfüredi Kemping bejáratától!

Cím: 8230 Balatonfüred, Széchenyi utca 24.

Mivel aznapra terveztük a leghosszabb távot, ezért mindenképp fontos, hogy pontosan tudjunk indulni.

Kérünk mindenkit, hogy tartsa be az időpontot!

Amennyiben valakinek valamilyen halaszthatatlan problémája jönne közbe és nem érne oda, úgy kérem, az előző napokban vagy aznap reggel telefonon a szervezőket erről értesítsék. A későn jövők útközben vagy az első szálláshelyen (Gyenesdiás) tudnak hozzánk csatlakozni!

Útközben rendszeres tartunk pihenőket kb. 10-15 km-enként, de ez igény szerint módosulhat. A megállóknál a kísérő autóról minden résztvevőnek ingyen biztosítunk ásványvizet (napi 3 db. 0,5 l-es) és némi rágcsálnivalót!

Amennyiben valaki nagyon elfáradna és nem bírná folytatni az aznapra tervezett távot, úgy lesz lehetőség a kísérő autóba beülni.

Hogy mindenki tisztában legyen a túra napirendjével és a közben csatlakozók is könnyebben be tudjanak kapcsolódni, a túra tervezete előre láthatóan a következőképp alakul:

06.21. (péntek)

gyülekező 9 órától Balatonfüreden a SPAR parkolóban

11 h: köszöntő, indulás

kb 18 h: érkezés a gyenesdiási szállásra

19 h: vacsora

06.22. (szombat)

7 h-tól reggeli

10 h: indulás

11 h: Keszthelyi Diaverum Dialízis Központban sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatkozás, ebéd

13h: továbbindulás

16-17 h közt balatonboglári szállásra érkezés

(Dializált betegeinknek ekkor tervezzük a HD kezelést az előre megbeszéltek szerint)

19 h: vacsora (Dializált betegeinknek dialízist követően)

06.23. (vasárnap)

7 h-tól reggeli

10 h: indulás

14 h-kor betegtalálkozó a Siófoki B.BRAUN Avitum Dialízis központban, ebéd

16.30 h: továbbindulás

18 h: balatonvilágosi szállásra érkezés

19 h: vacsora, búcsúest

06.24. (hétfő)

7 h-tól reggeli

10 h: indulás

14 h: Balatonfüred, Tagore sétányra beérkezés, köszöntő

Hazautazás

Általános információk:

Bár szerelésben jártas szakember lesz velünk, de kérünk mindenkit, hogy a túra előtt a kerékpárját nézesse át szerelővel, hogy minimalizáljuk az elromlás lehetőségét!

Mindenki gondoskodjon kerékpárzárról, lámpáról, láthatósági mellényről, igény szerint kerékpárra kulacstartóról.

A túra 4 napra elosztva is nagy kihívás mind betegtársainknak, mind egészségeseknek egyaránt, ezért mindenkinek javasolt előtte tréningezni! (Ki-ki erőnlététől függően)

Kérünk minden résztvevőt, hogy tudatosan válogassa össze a túrára ruhatárát, lehetőleg legyen eső elleni ruházat, nap ellen kalap vagy sapka, napszemüveg, estékre ill. hűvös idő esetére melegebb ruházat. Mindenképp törekedjünk a kényelmes, praktikus ruhákra. A szállító kapacitás szűkössége miatt lehetőleg mindenki egy kisebb útitáskába rakodjon, hogy biztosan elférjünk.

Tudnivalók dializált betegeinknek:

Hemodializált betegeinket javasoljuk az indulás előtti nap (2013.06.20-án) dializálni. Következő HD kezelésüket 06.22-án, az aznapi kerékpártáv teljesítése után, az esti műszakban tervezzük megoldani, a betegek egy részének Keszthelyen, a másik felének Siófokon. A szálláshelyről a Dialízis Állomásokra oda- és visszaszállításukat megszervezzük. Kérjük, hogy minden dializált betegünk hozza magával a kezeléshez szükséges orvosi dokumentációját (Dialízis zárójelentés).

CAPD betegek a reggeli oldatcseréjüket lehetőség szerint otthon végezzék el, a második oldatcsere még indulás előtt esetleg belefér. Ha megszorulunk, útközben is tudunk oldatcserét végezni a szállító-autóban, de ezek számát szeretnénk minimalizálni. A harmadik és negyedik oldatcserét már a szálláson tervezzük.

A következő napokban indulás előtt és a szállásokra érve, esetleg napközben a pihenőidőben javasoljuk az oldatcseréket végezni!

Minden beteget kérünk, ne felejtse magával hozni a rendszeresen szedett gyógyszereit!

PD betegek a dialízishez szükséges oldataikról maguk gondoskodjanak (a szállító autóba kell majd berakni névvel ellátva), valamint a PD kezeléshez és ápoláshoz szükséges eszközöket is hozzák magukkal!

Jó készülődést kívánva, üdvözlettel:

Bátor Bálintné (Gizke)
email: gise@freemail.hu
Tel: +36306779163

Pingitzer Károly
email: pingi7115@gmail.com
Tel: +36305356948

dr. Schneider Károly
email: schka65@gmail.com
Tel:+36704511038