Emlékeztető Felhívás!

Tisztelt betegek, kedves kollégák és minden érdeklődő!

2012 tavaszán két hasi dializált beteg, Pingitzer Károly és Horváth Róbert közös ötleteként megfogalmazódott és a nyáron sikeresen megrendezett Balatont megkerülő kerékpártúra ötletére alapozva, idén is tervezünk egy kerékpártúrát betegek, barátok, szimpatizánsok és egészségügyben dolgozó kollégák országos részvételével. Az erről fogalmazott első felhívó levelünket február végén már széles körben elküldtük.

A tavalyi túra nevét tovább fejlesztve ”RenBikeTour” névre kereszteltük át, mely lehetőséget nyújt egy hagyományt teremtő, a későbbiekben bármely helyszínen megrendezhető közös kirándulásra is.

A kerékpártúra célja változatlanul az, hogy felhívjuk a figyelmet a vesebetegségre, mely sokszor elkerülhető lenne, a vesebeteg szűrés és a gondozás fontosságára valamint a vesepótló kezelésekre, kiemelten a hasi dialízisre, mely a beteg életviteléhez igazítva bizonyos határokon belül szabadabb életet biztosít, mint a gépi kezelés. Elő szeretnénk segíteni, hogy betegeink ismerjék meg egymást, ismerjék meg a másik állomásokon zajló munkát, cseréljék ki tapasztalataikat, legyenek közös élményeik egymással, kontrollált körülmények közt felszabadultan lehessünk együtt!

A „RenBikeTour” 2013 tervezett időpontja 2013.06.21-25.

Indulás a balatonfüredi mólótól, Badacsony – Fonyód – Siófok – Balatonfüred szállásokkal. Útközben Keszthelyen és Siófokon a Műveseállomások előtt, pihenővel közbeiktatott ismeretterjesztő sajtó tájékozatót szervezünk, ahol szeretnénk, ha a vesebetegségről és a művese kezelésekről minél szélesebb kör kapna információt elsősorban a betegektől.

Ehhez változatlanul kérjük minden vesebeteg aktív segítségét!

Terveink szerint csomagjaink szállításához kísérő autó állna rendelkezésre kerékpárszerelésben jártas szakemberek segítségével. Három műveseállomás segítségén túl az egészségügyi hátteret a túrában résztvevő Eü. személyzet biztosítja.

Szeretnénk, ha a túrán részvevő betegeink biztonságban éreznék magukat, de ehhez szükségünk van az együttműködésükre.

Kérem, hogy hozzák magukkal orvosi összefoglalójukat, legutolsó leleteikkel, hol, milyen módon zajlik művese kezelésük, milyen gyógyszert szednek, stb. Minden beteget induláskor és naponta ellenőrzünk és természetesen napközben bármikor fordulhat hozzánk segítségért. Terveink szerint, aki elfáradt, vagy aktuális állapota nem teszi lehetővé az aznapi kerékpározást, a kísérő autóban folytathatja a túrát. A hasi dialízis kezeléseket a szállásokon indulás előtt és megérkezéskor tervezzük, de a két műveseállomáson is lehetőség lesz a közti kezeléseket elvégezni. Amennyiben szükséges, úgy útközben a kísérő autóban lehetőség szerint kontrollált körülmények közt lesz mód oldatcsere végzésére.

A tervezett időre szükséges oldatairól mindenki maga gondoskodjon, az oldatok körbeszállítását már helyben megoldjuk.

Haemodializált betegek dialízisét a Keszthelyi, Siófoki és a Veszprémi Művese Állomásokon tervezzük beiktatni. Kérjük előre jelezzék a HD igényét, hozzák magukkal a szükséges a HD dokumentációt (vérnyerési hely, véralvadásgátlás, friss vírus serológia, stb…)..

Minden részt venni szándékozó beteg kérje ki orvosa tanácsát, segítségét a döntés előtt.

A feltételek nagyban függnek a jelentkezők számától és összetételétől!

A túra technikai szervezésére és lebonyolítására a Nemzeti Veseprogramot kértük fel, melyet örömünkre vállaltak.

Természetesen nem feltétele a túrán való részvételnek a Balaton teljes megkerülése, a túrára bármikor be lehet csatlakozni és bármikor ki lehet szállni, ezt mindenki egyénileg dönti el. De a szállás és étkezés foglaláshoz, amennyiben előre tudja bárki, hogy csak részleges Balaton kerülésre vállalkozik és hogy melyik napokra kérne helyfoglalást, ezt is kérjük jelezze felénk.

Az előzetes jelentkezési időpontot 2013.03.10-ében szabtuk meg, de a Vese Világnap mácius 14-i Országos rendezvényeire tekintettel, ennek várható hatásaként megnövekvő jelentkezések reményében, az időpontot 2013.03.21-ére toljuk ki. Természetesen limitált számban szintén lesz még mód jelentkezni a későbbiekben is ill. állapotromlás vagy egyéb ok miatt a részvétel lemondható.

Ezúton kérünk mindenkit, amennyiben ismételt értesítésünk felkeltette érdeklődését és szívesen venne részt a túrán, úgy ezt felénk emailban kérjük jelezze! A jelentkezéshez kérjük adja meg email elérhetősége mellett telefonszámát valamint amennyiben vesepótló kezelésre szorul úgy a dialízis kezelés módját és dialízis állomás helyét is. Amennyiben egyéb speciális igénye van, úgy azt is kérjük jelezze felénk!

A találkozás reményében:

Elérhetőségeink:

Bátor Bálintné (Gizke)
PD oktatónővér
email: gise@freemail.hu
Tel: +36306779163

Pingitzer Károly
PD beteg
email: pingi7115@gmail.com
Tel: +36305356948

dr. Schneider Károly
PD orvos
email: schka65@gmail.com
Tel:+36704511038

dr.Schneider Károl